Ritka lehetőség volt 1964-ben egy nyugati kiküldetés. Gondolom, annak köszönhettem, hogy a Magyar Rádiónak sikerült kapcsolatot kiépítenie a Hamburgban székelő Norddeutsche Runkdfunkkal, az Északnémet Rádióval. Nyilván az egyezmény megpecsételésére főnökökből álló háromtagú delegáció ment Hamburgba, s úgy vélték, helyes gesztus lenne, ha ugyanakkor műsor is készülne a városról.
Miután az országok közötti vetélkedők révén volt némi tapasztalatom közös munkákból, s németül is jól beszélek, ugyanabban az időpontban kiküldtek engem is az ottani rádió Ifjúsági Osztályához. Nem a főnökökkel utaztam repülőn, hanem vonaton, s odakint is csak egy fogadáson és a Lübeck városába tett kiránduláson találkoztam velük.
Húszórás vonatozás elemes kismagnóval. Szerény szálloda, egy az ottani sok száz közül. Másnap a Rádió Külügyi Osztályán bejelentkezés.
Itt ért az első meglepetés. Nálunk fél folyosót foglalt el a Külügyi Osztály, ott - egy hasonló nagyságú intézménynél - volt egy osztályvezető, egy előadó és két hölgy. Nem kávéfőző titkárnők, hanem érdemi munkatársak. Leveleztek, szerveztek, intézkedtek is.
Ifjúsági Osztály, ahol egy Kari nevű kolléga vett szárnyai alá. Úgy látszik, készültek a fogadásomra. Barátságos értekezlet, ismerkedés a többiekkel. Tapasztalatcsere. Ők elmondták, milyen műsoraik vannak, én a miénket. Sok volt a hasonlóság, s kötetlen, oldott a hangulat. Őket főleg a mi vetélkedőink érdekelték, engem pedig az ő minden szombaton aktuális ifjúsági kérdésekről tartott színházszerű előadásuk. Rögtön meg is hívtak a szombati felvételre.
A várossal való ismerkedéshez nem kellett segítség. Az egészet megismerni úgyis képtelenség. Területe Budapestnél nagyobb, abból 100 négyzetkilométer a vízfelület. A szárazföldbe 100 kilométerre benyúló Elba tölcsértorkolatán eddig járnak fel a tengerjáró hajók.
Egy részét kishajóval bejártam. Hatvan dokkjába a világ ezer kikötőjéből évi húszezer hajó fut be. A világ egyik legnagyobb kikötője. Már a XVII. században Németország „raktárának és csomagolójának” nevezték. Olajfinomítók, gumigyárak, vegyi üzemek, gépgyárak a közelben. Nyüzsgés, forgalom. Ennek köszönheti és köszönhette mindig is a város gazdagságát. Az Elba és az Alster folyó ágai több helyütt is behálózzák.
Bent, a belvárosban a Belső Alster egy kilométer széles, négy-szögletes tó, partján sétányokkal, szép házakkal. A tó túlfelén híd, alatta az összeköttetés a jóval nagyobb Külső Alsterral s a vizekkel.
Patinás óváros, Németország első színházával és a Szent Péter-templom százharminchárom méter magas tornyával. Ötszáz-ötven lépcső vezet fel, s onnan belátni az egész várost. A Mönchenbergstrassén áruház-áruház hátán. Egy korabeli magyarnak szinte elképzelhetetlen volt a gépkocsiforgalom. Múzeumok, emberek. Vállamon a magnetofon, s az emberek többnyire készségesen szóba állnak velem.
A városházára Kari kollégámmal megyek. Ott már várnak az Ifjúsági Hivatalban. Külön gazdája van a fiataloknak, s foglalkozik képzéssel, elhelyezkedéssel, szabadidejükkel. Nem szervez, csak lehetőségeket teremt, és anyagiakkal is szolgál.
A város egyik híressége a Hagenbeck állatkert. Az állatok tágas helyen. Egykor, amikor a budapesti állatkertet létesítették, ez volt a minta.
S nem hagyhatom ki San Paulit, a hatalmas mulatónegyedet, a matrózok gyönyörűségét sem.
Nem kellett egyedül mennem. Kedves, majdnem baráti is-merősöm, Török Erzsébet - a magyar daléneklés óriása -, amikor megtudta, hogy Hamburgba megyek, adott egy nevet és egy címet. Erdélyből kivándorolt unokatestvére él Hamburgban. Vendéglátós. Ismeri jól a várost. Mire kiérek, tud majd rólam, és segít eligazodni.
A cím megvan, viszem a kis, rokoni ajándékot is, amelynek átadásával megbíztak. A férfi vidéken, de Ilse asszony már várt. Mondja, a San Pauliban elkalauzol. Oda jobb helybelivel menni.
Főutcája, a Reeperbahn este fényárban. Viliódzó neonreklámok, csillogás. Mulatók, sztriptízbárok, szexboltok hívogatnak. Libériás portások csábítgatnak belépésre.
Ilse asszony - anyám lehetne - bevisz egy sztriptízbárba. O fizet, mert nekem drága volna.
Aztán csavargás, nézgelődés után elérünk ahhoz a bárhoz, amely az övék. Viliódzó fényreklámon a neve: BUDAPEST. Éppen a piroslámpás utca sarkán, ahol kirakatban ülve kínálgatják magukat a széplányok.
Igazi matrózkocsma. Teli matrózokkal, mint ahogy a San Pauliban sok helyütt. A matrózok szinte törzsvendégek. Ugyanis - magyarázza az asszony - a matrózoknak minden kikötőben van egy megszokott törzshelyük. Ide még képeslapokat is küldenek szerte a világból, s hozzák az emléktárgyakat. S valóban, asztalok vastag üveglapja alatt képeslapok, a falakon csecsebecsék. Az asztaloknál matrózok iszogatnak. Sok nyelvű hangzavar. Ilse asszony roppant büszke az ő hamburgi Budapestjükre. Én kevésbé. De hálás vagyok neki a kalauzolásért. S titokban sikerült itt-ott felvételt is csinálnom. Itt, a San Pauliban ugyanis nem örülnek a sajtónak.
Másnap, 1964. október 15-én, hazautazásom előtt az utcai újságosnál a lapokban a nagy szenzáció: HRUSCHTSOW GES- TÜRTZT, BRESCHNIEW DÉR STARKER MANN! Hruscsov megbukott, Brezsnyev az erős ember a Szovjetunióban!
Amikor bementem a Rádióba az összekészített hamburgi matrózdalokat átjátszani, a váratlan hírről beszélt mindenki. Mit hoz az új vezér? Békét vagy háborút?
S az Ifjúsági Rádió vezetője őszinte aggodalommal kérdi:
- Te ezek után haza akarsz menni? Nem félsz? Maradhatnál itt nálunk is. Megismertünk, tudjuk, hamar belejönnél.
S mondott egy olyan összeget nyugatnémet márkában, amennyi fizetésem odahaza forintban volt. Úgy tűnt, komolyan gondolja.
Szabadkozom: - Vár otthon a családom. S különben is, Hruscsov lövette szét 1956-ban Budapestet, s rohanta le Magyarországot. Talán ez sem lesz rosszabb.
Amikor elbúcsúztunk, látszott rajtuk, nagyon sajnálnak.
Este 11-kor ültem fel az Altona pályaudvaron a vonatra rengeteg felvétellel.
S itthon csodálatos tengerésznótákkal fűszerezve megszületett a műsor: Hamburg, száz arcod van!
Magamban pedig megállapítottam, nekem talán a legszebb az, amely az emberi együttérzést jelentette...
