Én még a saját karomon érezhettem. 1954-et írtunk. Akkoriban még eredeti medrében folyt az Öreg Duna minden cseppnyi vize, s a Szigetközt átölelő Mosoni-Duna ágban is bőséggel volt víz.
Olykor túlságosan bőven.
Nyár elején, amikor az Alpokban megcsordulnak a gleccserek, árvízzel fenyegetett az Öreg Duna. Vészesen emelkedett a vízszint.
Az egész ország lélegzetét visszafojtva figyelte az addig ismeretlen kis szigetközi falvak: Ásványráró, Kisbajcs, Nagybajcs, Vének gátjairól érkező híreket.
Aztán - minden erőfeszítés ellenére - Ásványrárónál átszakadt a gát, s a Duna vize végighömpölygött a Szigetköz falvain. Pusztulást, összeomlott házakat hagyott maga után, mire a vizet visszavezették az apadó mederbe.
Egy ország ügye lett a helyreállítás.
Mint ifjúsági rádióst engem leginkább az fogott meg, hogy a honvédségi tiszti iskolák növendékei szabadságukat ajánlották fel a kárvallott embereknek, s mentek a házakat újjáépíteni. Ez volt az első ilyen jellegű társadalmi megmozdulás.
Erről műsort kell adni a rádióban. Sok helyszíni hangfelvétellel. Igen ám, de a tönkrement utakat még csak a katonai jár-művek bírták, rádiós autó nem.
Viszont akkor már volt a Rádiónak egy hordozható, Grundig gyártmányú magnetofonja. Táskában vihető, s több mint húsz kilót nyomott. Nagyon féltett kincs volt. Riporter nem is kezelhette, csak technikus.
így történt, hogy technikus kollégámmal, Székely Miklóssal, vonattal utaztunk Győrbe, s vittük a Grundigot, hogy készíthessük a műsort.
Húszkilós bőröndöt sok kilométeren át kézben cipelni szinte lehetetlen, még ha az emberek váltják is egymást. így aztán kerítettünk egy szőlőkarót, áttoltuk a magnót védő bőrönd fülén, így megoszlott köztünk a teher, s helycserével cipelő kezet is válthattunk.
Gyalogoltunk a pusztulás nyomában.
Még a gyümölcsfák is félelmetesek voltak. Ameddig az árvíz felért - többnyire a törzs fölötti elágazásokig -, a fákat szürke iszapréteg borította.
Romba dőlt házak között erősebb, magasabb téglaépületek hirdették - szürke iszapszoknyát öltve - büszkén túlélésüket.
Alighanem Nagybajcson figyeltem fel arra, hogy itt-ott ép háztetők állnak moccanatlanul akácfa tartógerendákon, a falak helyén pedig az iszap szürkítette fűzfafonat is épségben maradt. Az egyik ilyen ház idős gazdáját, aki holmiját szedegette össze, kérdeztem, mint lehet az, hogy a látszólag hitvány épület nem lett a víz martaléka.
- Paticsfal. Ahogy őseink építették. Azt nem viszi el a víz.
S valóban. Az ősi módon akácoszlopokra szerkesztett vessző¬fonatról a falat jelentő agyagot kimosta a víz, de a szerkezet a mélyen a földbe ásott akácrudakon állta az árvizet. A fűzfonatot kétoldalról megint megrakják sárral, a nyár melege kiszárítja, bemeszelik, s máris áll a ház. Évszázadok tapasztalata tanította meg ezen építési módra a víz mellett lakókat. Bár akkoriban már inkább csak melléképületeket, istállókat építettek paticsfallal.
Az újjáépítő tiszti iskolások betonalapra téglából építettek ott is, ahol vályogházat vitt el a víz.
Minden háznál egy-egy négy-nyolc fős brigád. Katonanadrágban, bakancsban, derékig meztelenül a nyári melegben, vidáman, egymással tréfálkozva kevertek maltert, rakták a falakat, hiszen volt köztük nem egy kőműves is.
Senki sem lazsált. Ahol munkabíró fiatal volt a kárvallott, ő is beállt közéjük, s az egykori közös építkezések, kalákák hangulata érződött.
A hangfelvételekhez katonai aggregátorokról kaptuk az áramot. Házukat vesztettek: öregek, fiatalok, asszonyok, gyerekek s a szabadságukból jött tiszti iskolások szavaival teltek az orsós magnetofonszalagok.
Megálltunk itt, megálltunk ott beszélgetni s hangfelvételt készíteni.
Meg nem tudnám mondani, hány kilométert gyalogoltunk az-nap. S hány kilométernyit cipeltük szőlőkarón a Grundig magnetofont.
Tenyerünket feltörte a nem éppen sima szőlőkaró, karunkat alaposan elfárasztotta a cipelés okozta izomláz. Sebaj! Sok remek ember hangját, helytállását örökítették meg a hangszalagok.
Több mint félszáz év távolából visszagondolva szinte hihetetlen, mit megtettünk egy valóságot bemutató műsorért.
Igaz, mi is fiatalok voltunk, s úgy éreztük, ez a mi hozzájárulásunk az árvízi károk helyreállításához...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése