Padisák Mihály Miska bácsi

Tiszalöki erőmű

Az ötvenes években, amikor a Tiszalöki Duzzasztó és Erőmű épült, télidőben jártam ott riportozni. Már álltak az oldalsó tartó-pillérek, valamilyen szerelési munkák folytak. A Tisza nyírségi oldalán volt az építésvezetőség, a felszerelés, a szerszámok, anyagok.
Hideg idők jártak akkoriban, metsző szelek kergették a havat. Védekezésül a cudar idő ellen, no meg a vadonatúj, de nem fűthető rádiós kocsink miatt szolgálati sofőrbundát adott a cég, meleg báránybőr béléssel. Kucsmám is volt.
A munkások is bundasapkában, pufajkában, kesztyűben dolgoztak. A munka egy részét azonban a Tisza túlpartján kellett elvégezni. Ez önmagában még nem lett volna gond, de beállt a Tisza, jég borította, zajlásnak nyoma sem volt. Az ember bátran rámerészkedhetett, s áttipeghetett, csúszkálhatott a túlsó partra.
Csakhogy nem csupán az embereknek kellett átjutniuk, hanem az alkatrészeknek, felszerelésnek is. Messzi lett volna a tokaji hídig kerülni.
így aztán előkerült az öreg kubikusok meg az öreg Tisza-parti emberek tapasztalatának tárházából a szalma.
Mer az olyan hidat, ami még a szekeret vagy a kisebb terepjáró autót is megbírja.
No persze nem úgy, hogy csupán rászórják, hanem úgy, hogy utána jól meglocsolják.
A víz a szalmaágyon jéggé fagyott. Ismét szalmát raktak rá, megint locsolgatták, úgy hizlalták a jeget. Hizlalták-hizlalták mindaddig, amíg teherviselő nem lett, megbírván azt, aminek át kellett jutnia.
Hányszor megjártam a munkásokkal én is oda-vissza, által azon a szalmajég hídon.
Legközelebb valamikor tavaszelőn vetődtem oda. Akkorra már mozdult a jég, zajlott a Tisza, a jégtáblák is olvadoztak, sodorta őket alá a víz.
Ekkortájban - alighanem március vége lehetett- került sor először arra, hogy próbából lezárják a zsilipeket, és fölöttük bukjon át a Tisza fölös vize, melyre nem volt szükségük a turbináknak.
Erre az első vízáteresztésre mentem le. Nagy esemény volt ez akkoriban, hiszen már készült a Keleti-főcsatorna, s nyárra a gyorsan száradó Alföld várta a vizet.
A tavaszi szél nem csak vizet árasztott, dermesztgette az ember tagjait is.
Rajtam volt még a téli sofőrbunda. Kucsma helyett már micisapka volt a fejemen, azt sem fújja el a szél.
Régen volt. Több mint fél százada. Ma csupán egy kis fekete-fehér fénykép emlékeztet arra az ifjú riporterre, aki akkor voltam.