Padisák Mihály Miska bácsi

Nagy vészek után mindig kell kis idő, amíg az ember felocsúdik a döbbenettől. Aztán magához tér, felméri a kárt, a teendőket, s cselekedni kezd. Így voltunk mi, rádiósok is. Felmértük az épületet, a munka­helyeket, de főleg a stúdiókat, a szalagokon őrzött- archív anya­gokat. Ki-ki a maga területén, azért, hogy tudjuk, mivel kezdhetünk újra dolgozni.

Majd, amikor elkezdünk. Egyelőre sztrájkolt az ország. A gyárakban sok helyütt még decemberben is tartották magukat a Munkástanácsok, november végén a Bükk erdeiben még voltak ellenállók. Jó ideig nem nyitottak ki az iskolák, s a fővárosban ismét ro­mokat kellett takarítani, akárcsak az 1944/45-ös ostrom után. A nemzetőrség megszűnt, a magyar katonaság szétesett, az új hatalom létrehozta a „pufajkásoknak” nevezett alakulatot. Tél volt, orosz pufajkát kaptak, innen eredt a nevük. Ide toboroztak hithű kommunistákat, s ide várták a szétesett hadsereg fiatal tisztjeit is. A rádió archívumában három fiatal­asszonynak is katonatiszt férje volt. Egyikük sem lépett be a pufajkások közé. Inkább választották a munkanélküliséget. A színészek is sztrájkoltak, s sztrájkolt a Rádió is. Nem készült új műsor, csak a közérdekű hírek hangzottak el, és konzervzene. Az is a Parlamentben levő ideiglenes stúdióból. Közben azon tanakodtunk, milyen alapon és feltételek között lehetne megindítani a rádiós munkát. E töprengésnek aktív ré­szese voltam. S szerencsére megsárgult papírlapok őrzik az akkor megfogalmazott gondolataimat. Ez a korabeli dokumentum pontosan tükrözi az akkori helyzetet.

„Politikailag:

A nép és a kormány között mély szakadék tátong. A Ká­dár kormányt nem a nép választotta, éppen ezért ideiglenesnek tekintendő az alkotmány értelmében is kiírandó jövő évi válasz­tásokig.

Osztjuk a nép alapvető követelését:

-      a szovjet csapatok kivonását;

-    több demokratikus párt indulásával megtartott választásokat.

A nép érdeke megköveteli a munka megindítását, az élet nor­malizálását minden területen, de nem önkénnyel, és a Rákosi-diktatúra helyett új - s főleg nem idegen fegyvereken nyugvó diktatúra alkalmazásával.

Az alapvető követelések fenntartásával azt kell megvizsgálni, hogyan lehet olyan rádiós munkát végezni, amely egyrészt segí­ti az élet normalizálását, másrészt a Rádió elvesztett becsületét igazmondásával, tárgyilagosságával, a nép érdekeinek mindenekelőtti figyelembevételével megteremtheti. Többségében - talán egészében is - ragaszkodunk a földosztáshoz, valamint a munkásság tulajdonába ment üzemekhez, s azokat mi is a magunkénak érezzük.

A Magyar Rádiót illetően: A Rádió a magyar nép sokoldalú tájékoztatásának, művelődésének és szórakoztatásának az eszköze. Mindenkor a nép érdekeit kell szolgálnia, s nem lehet - úgy, amint a múltban volt  egy párt szócsöve.

Azért, hogy ne fordulhasson elő - miként a múltban -, hogy a Rádió vezetését jelentős részben ide kinevezett dilettánsok intézzék - a kormányszervek ismerjék el az összdolgozók által titkosan megválasztott Rádió Forradalmi Bizottságát, s biztosít­sanak számára a Munkástanácsokéhoz hasonló jogkört, beleért­ve a Rádió osztályvezetőinek jóváhagyását is.

Az egyes munkakörök betöltésénél nem szabad, hogy párt­állás dönthessen, oda a legrátermettebb s szakmailag megfelelő embereket kell állítani, akik nagy műveltséggel és megfelelő látókörrel rendelkeznek. Csakis ez biztosíthatja, hogy a Rádió soha többet nem süllyed vissza oda, ahol volt.

Biztosítani kell a rádiós alkotómunka szabadságát, valamint a sokoldalú véleményelhangzást a Rádió műsoraiban - még a kor­mány vagy egyes kormányrendelkezések bírálatát, az MSZMP programjával eltérő nézetek elhangzását is, kivéve a fasiszta, restaurációs jellegű hangot. Ilyet nem tűrünk meg a rádió műso­rában.

A fenti elvek szerint írt, élőszóban elhangzó vagy szerkesztett műsorokért a Rádió egyes munkatársait sem bűnvádi, sem fe­gyelmi úton elítélni nem szabad.

Ugyanakkor senkit sem szabad kötelezni nézeteivel, lelkiis­meretével össze nem egyeztethető munkára.” íme, az 1956 novemberében, a sztrájk alatt született alap­elvek.

Több mint fél évszázad után is helytállók és vállalhatók lennének. Csak a politikusok ne tennének keresztbe az emberi jó­zanságnak.