Alighanem Göncz Árpád találta leginkább fején a szöget, amikor olyasmit mondott, hogy a forradalomnak annyiféle arca van, ahányan átélték.
A vitát rábízom az okoskodó történészekre, én csupán néhány képet villantok fel a magam emlékeiből.
Fiatal íróként kerültem a Rádióhoz. Természetes, hogy feszülten figyeltem, mit mondanak a „nagyok” ott az írószövetségben, s mit ír a szövetség lapja, az Irodalmi Újság.
Mi, rádiósok - főleg a köznép - jól érzékeltük, lassan feszegetik a diktatúra korlátáit.
Nagy visszhangja volt a „Kucsera elvtársról”, a szemellenzős pártember képéről írott cikknek, bátorságot is adott a vélemények szabadabb kibontásához.
Aztán megalakult a Petőfi Kör. Többen jártunk oda. Legemlékezetesebb volt számomra az a gyűlés, melyet a Néphadsereg Központi Tisztiházába hirdettek meg. A terembe nagyjából ezren férhettek be, ritka kincs volt a meghívó.
Összesen tán kettőt sikerült szereznünk. Stenciles, sokszorosított papír volt.
A sokszorosítógép pedig szigorú zár alatt. Mégis sikerült lehúznunk majd ötven meghívót. Mehettünk.
Szerencsénkre időben érkeztünk, mert - amint kiderült - mások is hamisították a meghívókat, végül is vagy nyolcezer ember gyűlt össze. A később érkezőknek már csak az udvaron jutott hely, hangszórókon hallgathatták a szónokokat. Déry Tibor, Tardos Tibor, Fekete István és mások szabadság felé mutató szavai megdobogtatták a szíveket...
Október 23-án többen csatlakoztunk az egyetemisták tüntetéséhez.
A Bem-szobor előtti tömeget, Bessenyei Ferencet, Sinkovits Imrét, a csatlakozó katonafiatalokat, a teherautón érkező munkásfiatalokat s a lelkesedést nem lehet feledni. A korabeli film-felvételeket alighanem az egész ország ismeri.
A Kossuth térre már nem mentem a tömeggel. Újpesten laktunk, Jutka lányom alig múlt egyéves, haza kellett mennem.
Este a rádióban hallottam a pártfőtitkár, Gerő Ernő vérlázító beszédét. Tudtam: ebből robbanás lesz.
Másnap reggel már puskaropogás, a rádióban zene, felhívások. Tíz deka lisztünk volt odahaza, s egy csöpp gyerek. Háborús generáció voltam, tudtam, élelmet kell venni, amíg lehet.
Az újpesti piac mellett, a városház oldalán levő téren, a szovjet emlékmű talapzatán pillantottam meg az első hősi halottat. Fiatal ember volt, nemzetiszín zászlóval letakarva.
A rádióban még mindig, sőt a következő napon is, fegyverletételre szólító felhívások.
A következő napon már Nagy Imre megnyugtató szavai. Gyalog indultam befelé - a villamosok nem jártak -, de az Astoriánál golyózáporba kerültem. Nem lehetett tudni, kik kit lőnek.
Képtelenség volt továbbmenni. Zuglón, Pestújhelyen, Rá-kospalotán át, kerülővel értem haza Újpestre.
Két nap múlva már bejutottam. Akkor alakult meg a Magyar Rádió Forradalmi Bizottsága és a Szabad Kossuth Rádió.
Félreállított régi rádiósokkal és azokkal a társaimmal, akikkel együtt beszélgettünk előzőleg a helyzet tarthatatlanságáról, jártunk a Petőfi Körbe.
A Rádiónál azokban a napokban sokan voltak tanácstalanok, aggódók a helyzet alakulása miatt.
Én - mint az első és egyetlen ifjúsági riporter - azon járattam eszemet, milyen ifjúsági műsort kéne adnia a Szabad Kossuth Rádiónak.
Mert az, hogy a Rádió nem maradhat az ifjúság hangja nélkül, természetes volt. S műsor címe is eleve adódott: Forradalmi Ifjúság.
Hamar összeszedtem a csapatot. Jómagam mint szerkesztő és riporter s ifjú bedolgozó munkatársaim is azonnal kéznél voltak: Kovács Juli, Szabó Pista, Sztankai Jóska.
Hangfelvevő kocsi, hordozható magnó nem volt. írott riportokat, híreket kell gyűjteni. Kiosztottuk a feladatokat: Juli utcai képeket hoz a forradalmi városból, Szabó Pista a Főiskola eseményeiről számol be, Sztankai Jóska híreket gyűjt, én pedig megyek a szomszédba, az egyetemi fiatalok főhadiszállására...
És mentünk. Látni, gyűjteni a Forradalmi Ifjúság című műsor első adásának anyagát.
Akkor még nem sejtettük, hogy az első egyben az utolsó is lesz...
Ám nem ette meg az enyészet. Régi kézirataim között, megsárgult, több mint fél évszázados papírlapok hitelesen őrzik az akkor leírtakat.
Nyolc gépelt oldalas írásom rövidített - ám szó szerinti - be-számolója adjon hiteles képet arról, aminek ifjú riporterként tanúja lehettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése